Cranachéknak volt a legszebb házuk egész Wittenbergben. Luther a műhelyben elegyedett szóba a festővel.

– Lukács mester, igazán hálás vagyok neked, hogy évtizedek óta annyi képet rajzoltál és festettél rólam. Nem személyes okokból mondom ezt, hiszen a hiúságot az óemberemmel együtt eltapostam már magamban, de az tagadhatatlan, hogy az új tan terjesztése szempontjából milyen sokat jelent ez. Persze annak örülök, hogy megboldogult szüleimet megföstötted volt, meg valljuk be, Kata úraság is örült a róla készült képnek. Tudom, nagy vállalkozásba fogtál, és a Mária-templom számára készíted az oltárképet.

– Az új hit képviselőinek olcsón dolgozom, hiszen magam is örülök e tiszta tanítás terjedésének. Majd más rendelésekkel kipótolom azt, amitől itt elesek. A patikán azért van hasznom: nyavalyák minden embert kínoznak. Hallom, te is sokféle betegséggel küzdesz…

– Az Úr valóban megpróbálja testemet-lelkemet. De nem azért jöttem hozzád, hogy magamat sajnáltassam. Inkább hogy megosszam veled egy gondolatomat.

– Megint a megigazulásról?

– Ne félj, ezúttal nem arról, hanem a művészetről. Szépek, szépek a képeid, de valahogy mozdulatlanok. Rendíthetetlenek. Most, hogy a fél világot felkavartam és állítólag mindent a feje tetejére állítottam, már csak azon jár az eszem, miképpen lehetne a képeket is megmozgatni? Ne vedd zokon, jó Lukács mester, de lelket kellene vinni a rajzokba és a festményekbe. Latinul úgy mondanám, hogy aninálni kellene.

– Minimálni? – kérdezte Cranach elég bután.

– Animálni, ha mondom. Milyen nagyszerű volna, ha mozognának a képek. Még azt is elképzelem, hogy az alakoknak mozogna a szája, és úgy tűnne, hogy ők beszélnek. Tudod, szeretem a muzsikát, jó citeraszó is hallatszana.

– Márton, te lázas vagy? Tudod, a patikánkban mindenre találunk orvosságot. Szólok Barbarának, hogy hozzon valami port.

– Nem, drága Cranach mester. Csak álmodozom. Hátha támad valaki, aki megmozgatja a rajzokat. Lefösthetné megboldogult drága édesanyámat, amint csókkal bocsát el hazulról. Zord apám mozgásban vinne el előbb a szigorú latin, majd a német iskolába… Egyetemi éveink szópárbajait is élethűen mutatná be. Lelki szemeim előtt látom az erfurti kolostort is: körbe-körbe járunk a kerengőben és éneklünk. A lépcsőn felmegyek rendfőnökömhöz, Staupizhoz. Éjszakába nyúlóan beszélgetünk, megáld engem, nekem ajándékoz egy Szentírást, és elküld ide, Wittenbergába, hogy morálteológiát tanítsak az egyetemen.

– Térj észhez, Márton! Tucatnyi vásznat tele kéne festeni, hogy ennyi mindent ábrázoljunk egyszerre! Ki tudná azt megfizetni?

– Animációról beszélek, Lukács! A lélek fúj, ahova akar. A betű megöl, a lélek megelevenít! Ismét mondom, az animációé a jövő!

– Tudod, Márton, hogy én mindig készen állok az újításra, de ezt nem tudom elképzelni.

– El kell fogadnod, Lukács, hogy a te időd is lejár egyszer. Jönnie kell valakinek, aki egészen máshogy alkot. Nemrég még kézzel írták a kódexeket, ma már jó Gutenbergünknek hála, nyomdagépek ontják magukból az iratokat.

– Ez már igaz – vakarta meg a fejét idősebb Cranach Lukács. Magam is foglalkozom könyvterjesztéssel…

– Na látod! Az Úr mindig gondoskodik valami újról. Lehet, hogy te már nem fogod megtanulni, de hiszem, jönnek majd az új technika mesterei.

– Akkor mondd el: mit vársz ettől az új módszertől? – kérdezte Cranach.

– Ha rajtam múlna, mozgó ördögfiókákkal és angyalokkal rajzolnám tele a vásznat, hiszen mindig ők küzdenek a mi lelkünkért. Hiszem, az Úr nemcsak reformációt, hanem animációt is ad. De jól meg lehetne rajzolni azt, amikor Róma felé a Pireneusokban megcsúsztam, és kis híján nyakamat szegtem. Vagy ahogy Rómában futnunk kellett a hetérák elől. A tifelétek komoran ünnepélyes képek után végre valami derű is lenne az ábrázolásokban. Istenem, de jó lenne nevetségessé tenni azt a sok pénzéhes papot ott Rómában, vagy a szélhámos Tetzelt a maga búcsúcéduláival.

Cranach egyre csüggedtebben nézett, de Luther átszellemülten folytatta:

–Te is tudod, atyámfia, hogy az ember fejében mennyire összevissza kavarognak a gondolatok. Most itt vagyok veled szép wittenbergi házadban, a következő pillanatban aztán visszaugrom Wormsba, ahol a hitvallást tettem, majd elkalandozom Wartburg vára felé, ahol az ördög megkísértett. Miért ne lehetne ezeket így együtt ábrázolni, a maguk mozgalmasságában?

– Aztán kiknek készülnének ezek a csudaképek? – kérdezte festő.

– Mindenkinek, barátom. Nemcsak a templomok ájtatos népének, hanem oskolás gyermekeknek és minden érdeklődőnek. Szilárdan hiszem, hogy jönni fog valaki, aki elkészíti ezt az animációt. Éntőlem az események ilyen mozgó ábrázolása mellett használhatna rajzokat a magunk korának jellegzetességeiről, de akár a te képeidet is bevághatja, vagy Dürer uram metszeteit. Harmadiknak pedig vonalas ábrázolásokkal érzékeltethetné azokat a belső folyamatokat, amelyeket a te képeid – legyenek azok a maguk nemében a legjobbak – nem tudnak visszaadni.

– Ismét kezdek aggódni érted, Márton testvérem. Ne küldessek Katádért? Mostanában ő is nagyon félt téged…

– Jó, hogy mondod, Lukács! De szépen is meg lehetne azt animálni – igen most már csak így fogom mondani, animálni! –, ahogy gyengélkedésem idején letörli rólam a verítéket, vagy – amikor már jobban vagyok – az asztali beszélgetéseinkhez erős karjával egyszerre nyolc korsó sört hoz, mintha az Oktoberfesten lennénk…

– Hol?

– Á, ezt úgysem érted. Vedd úgy, hogy azt mondtam: októberben szegeztem ki a tételeket. Jut eszembe, ezeken az animációkon milyen jól ábrázolni lehetne, ahogy újra és újra odasújtok a kalapáccsal, számban meg ott tartom a szögeket…

– Na, de Márton doktor! Ne űzz csúfot magadból, és ne sérts meg minket, művészeket! Ki volna kapható erre a bolondságra, hogy az egyház reformátorát így ábrázolja?

– Lukács, Lukács, kicsiny a te hited. Én, aki meghátrálásra késztettem a pápát és reszketni láttam fejedelmeket, aki állítólag felforgattam az egész világot, nagyon is el tudom képzelni hogy mondjuk a távoli Magyarhonban támad egy galambősz férfiú, aki erre képes. Aki tudván tudja, hogy mi az az animáció. Meglásd, Lukács, az ő csudálatos tevékenysége nyomán látnak még engem kalapáccsal a kézben és szögekkel a számban…

Luther Márton élete álló- és mozgóképeken
Richly Zsolt grafikusművész kiállítása
Budapest, Klebelsberg Kultúrkúria
2017. augusztus 31.–szeptember 30.