A községháza dísztermében Rimóczi Sándor Vilmos polgármester köszöntő szavai után a főszervező, Farkas Istvánné könyvtáros foglalta össze a népfőiskolák történetét. Referátumában jelentős szerepet kapott a Sztehlo Gábor evangélikus lelkész által alapított nagytarcsai Tessedik Sámuel Evangélikus Ifjúsági Missziói Intézet – közismertebb nevén népfőiskola –, amely 1938 és1944 között működött.

A szervezeti szabályzat szerint az intézet egyik rendeltetése „az evangélikus mezőgazda-, iparos- és tanuló ifjúságnak a Biblián és hitvallásainkon alapuló keresztyén életre való eljuttatása és a mindennapi életben szükséges gyakorlati és elméleti tudással való felszerelése” volt. A több hónapos, bentlakásos rendszerű kurzusokra az ország minden tájáról érkeztek fiatalok a parasztság és az iparosok köréből, majd hazatérvén lelkesen alkalmazták a népfőiskolán tanultakat.

A meghívott vendég, Andrásfalvy Bertalan A hagyományos paraszti műveltség értékei címmel tartott elő- adást. A professzor számos példán mutatta be, milyen ősi, szinte genetikailag kódolt kulturális örökség hordozója volt a magyar parasztság. Épp ezért nemcsak a népfőiskolák adtak lehetőséget a tanulni vágyó ifjú földműveseknek elméleti és gyakorlati ismeretek megszerzésére, de ők is átadhatták a városiaknak a népi kultúrát, ebben is állt a népfőiskolák nagy jelentősége – hangsúlyozta az előadó.

Mint ismeretes, az egykori főiskola megmaradt épületében ma a nagytarcsai falumúzeum működik. Az október 9-i alkalomra Győriné Kováts Andrea múzeumvezető a népfőiskola életét bemutató kamarakiállítást állított össze, amely az országos könyvtári napok ideje alatt volt látogatható.

Az egykori nagytarcsai népfőiskola – ma falumúzeum – épületében előadása előtt beszélgettünk dr. Andrásfalvy Bertalan professzorral.

– Professzor úr, hazánkban a népfőiskolák „virágkora” az 1930-as, 40-es évekre tehető. Miben állt a jelentőségük?

– Már a reformkorban megjelent az az igény, hogy a magyar népi kultúrát valahogy egyesítsék az európai úgynevezett magaskultúrával. Már ekkor elkezdődtek például a néprajzi gyűjtések. Később aztán ezt a kulturális törekvést az egyházi mozgalmak is magukévá tették – a Keresztyén Ifjúsági Egyesület, a KIE, a KALOT, azaz a Katolikus Agrárifjú- sági Legényegyletek Országos Testülete vagy a Soli Deo Gloria Református Diákszövetség, hogy csak néhányat említsünk. A harmincas évekre a romboló társadalmi ellentétek, a földműves népesség kisemmizése, megalázása következtében egyes protestáns vidékeken a lakosság jelentős része erkölcsileg meghasonlott, anyagilag megrokkant. Az egyházi népfőiskoláknak ezért is volt óriási jelentőségük: erkölcsi megújulást kínáltak, hiszen a Tízparancsolatnál nincs stabilabb értékrend.

– Mindemellett a népfőiskolák tanfolyamain részt vevő fiatalok mezőgazdasági és kulturális ismereteket is szerezhettek.

– Így van. Az erkölcsi, hitbeli nevelés mellett a másik cél az volt, hogy műveltebbé, képzettebbekké tegyék a paraszt- és iparos fiatalokat. Tankertekben, a gyakorlatban sajátították el a modern kertészeti, növénytermesztési ismereteket. A hatás azonban kétoldalú volt: a városi vagy elvárosiasodott, kozmopolitává lett fiatalokra a népfőiskolán megismert népi kultúra hatott. Kosarat fontak, kukoricaháncsból lábtörlőt készítettek, néptáncokat tanultak, népdalokat énekeltek. Amikor pedig hazamentek, mindezt megtanították a saját környezetüknek is. Sőt nemegyszer maguk kezdtek el gyűjteni.

– A legtöbb népfőiskola – így a nagytarcsai is – megszűnt: előbb a világháború akadályozta a működésüket, majd a háború után, a negyvenes évek végén útjában voltak a berendezkedő totalitárius hatalomnak. Fel tudjuk mérni, mit veszítettünk ezzel?

– Nagyon sokat. Ha nem jön a második világháború, akkor a népfőiskolák hatásai beértek volna – de ugyanezt mondhatjuk a regös cserkészetről, a népi írók kiváltotta hatásról és az északi, főleg finn mintákról is. Idővel pedig létrejött volna a társadalmi kiegyenlítődés, megszülethetett volna a földreform és a nemzet egészében való szolidáris gondolkodás. Mindez a reform pedig belülről forrt volna ki. Pótolhatatlan hiánnyal járt tehát, hogy minderre nem kerülhetett sor.