„Eljövök hamar...” (Jelenések 3,11)

Na, ennek a hittanórának is vége. Gondterhelten, a következő feladatra gondolva, a telefonom után kotorászva léptem ki az iskolakapun, és indultam haza.

Puff – az utcán egy mélyedésbe léptem, kibicsaklott a bokám. Pont most? Az ünnepi időszak kezdetén? Hányadszor fordul ez elő velem? Egyesek szerint nekem programozható bokám van, akkor bicsaklik ki, amikor a legtöbb a munkám, hogy átadhassam a tennivalókat másnak. Vagy talán azért, hogy megállásra kényszerüljek, elcsendesedjek, erőt gyűjtsek?

Ez történt most is. A néhány napnyi kényszerű fekvés, elmélkedés, olvasás, imádkozás áldássá lett. A feladatok terhén túl eljutottam az ádvent öröméig. S jó érzéssel ízlelgettem, forgattam gondolataimban Jézus ígéretét, melyet János apostolon keresztül küldött a filadelfiaiaknak: „Eljövök hamar”.

Azonnal jövök – olvashatjuk olykor az odabiggyesztett cetlit üzletek, irodahelyiségek ajtaján. S gondolkodhatunk, ez az „azonnal” öt percet vagy egy fél délutánt jelent?!

Az Ószövetség népe évszázadokat várt a Messiás érkezésére. Lázár testvérei, Mária és Márta is türelmetlenül várták Jézust. „Ha itt lettél volna – mondták neki, amikor megjött –, nem halt volna meg a testvérünk.”

A „hamar” görögül így hangzik: taxu. Erről eszünkbe juthat taxi szavunk. Hívjon, jövünk – ismerjük a szlogent. A taxi jó esetben hamar jön, előre is megrendelhető, s a megbeszélt időben biztosan számíthatunk rá.

Jézus jövetele nem ilyen. Nem rendelhetjük meg órára, percre érkezése idejét. Nem tudjuk, hogy a „hamar” évszázadokat vagy perceket jelent. De ő tudja, hogy mikor jöjjön. Tudja, mikor van szükségünk arra, hogy rendet tegyen életünkben, vigasztaljon, bátorítson, békességet adjon.

Úgy szeretnénk sok mindent előre tudni, látni. De jó lenne-e? Bizonyára nem. Nem véletlen, hogy nem kaptuk meg Istentől az előre látás képességét. Kaptunk helyette valami mást, a Krisztusba vetett bizalom szépségét, örömét, melegségét. Ezt éppen az ádventi időben élhetjük át, ha tudunk időt szakítani az elcsendesedésre, s a várakozás örömével mondhatjuk újra és újra: Jöjj, Uram Jézus! S hallhatjuk a választ saját élethelyzetünkre, a világ életére, a végső nagy megérkezésre vonatkoztatva: „Hamar eljövök…”