Egy kis magyarázkodás

A laikus szó helyett szerettem volna magyarabbat, szebbet, ugyanakkor a tartalmat jól visszaadót. Nem titkolom, a szinonima és az értelmező szótárak segítségét is igénybe vettem. E görög eredetű szó helyett vagy olyanokat javasolnak a szótárszerkesztők, amelyek nem jelenthetik az egyházban szolgáló nem lelkészeket, vagy megfelelők lennének, de tagadással határozzák meg a hittudományt magas iskolában nem tanult testvéreinket. Ilyeneket javasolnak: dilettáns, amatőr, kezdő, kispályás, kívülálló, világi, tanulatlan. A tagadással meghatározó kifejezésekre pedig: nem egyházi, nem hozzáértő, nem szakképzett, nem lelkész.

Az első változatok lehet, hogy egyeseknek tetszenének, akik Luther egyetemes papságról szóló biblikus tanítását csak elméletben vagy nagyon leszűkített értelemben szeretnék az egyházban látni, a tagadásos formák pedig enyhén szólva furcsák. Mert ha egy családba egy új kis jövevény érkezik, és a barátok, ismerősök a neme iránt érdeklődnek, akkor például a kislány helyett nem azt válaszolják, hogy nem fiú. Ennyi magyarázat után tudok csak a címben és a cikkben előforduló laikus szóért elnézést kérni.

Elmaradt istentiszteletek

Olvasom az online egyházi sajtónkban, hogy a nyári időszakban a Balaton mellett mikor és hol vannak evangélikus istentiszteletek. A legtöbb felsorolt helyszínt nem ismerem, de néhányat igen. Fel is tűnt, hogy az egyik helyen, ahol évtizedek óta az üdülési szezonban minden vasárnap volt istentisztelet, most csak kéthetente lesz. Látva a lelkész hat istentiszteleti helyszínét és egymástól való távolságait, már ezt is csodának tartom.

Annak idején, amikor rendszeresen megfordultunk ebben a bizonyos gyülekezetben, és ennek is az említett szórványában, előfordult, hogy a lelkész a Balaton-parti forgalom miatt késett vagy nem is jutott el az istentiszteletre. Ezt látva – hogy a jelenlévők ne menjenek haza ige, imádság és énekek nélkül – előre mentem, bemutatkoztam, elnézést kértem, hogy készületlen vagyok, és az énekeskönyvünk liturgiai beosztása alapján dicsőítő, bűnvalló és hálaadó énekeket énekeltünk, imádságokat és hitvallást mondtunk, és a nálam lévő Bibliából az arra a vasárnapra rendelt olvasmányt (oltári igét) és igehirdetési alapigét felolvastam. Elmenetel előtt a Miatyánkot imádkoztuk, és zárásként, ha volt valakinek kedves éneke, azt elénekeltük.

Nem a semmi a megoldás

Tudom, hogy a rögtönzött istentiszteleteket általában kényszer szüli. Nem is jó ebből gyakorlatot csinálni. Abból viszont lehetne, hogy azokon a vasárnapokon, amikor a lelkész nem jut el egy adott közösségbe, felkészített laikus tartson istentiszteletet. Őt a lelkész bízza meg és szolgálatát felügyelje, miután megismerte lelki elkötelezettségét és alkalmasságát. Természetesen nem minden hívő ember alkalmas istentisztelet tartására és a laikus szolgálatot nem is ezzel kell kezdeni. Áhítat tartása, bibliaórai megszólalás és sok-sok beszélgetés a lelkésszel jó és hasznos felkészülés lehet. Emellett tanulás egyénileg, lelkészi iránymutatással, esetleg egy bibliaiskolában.

Mindenesetre nem az istentiszteletek elmaradása, ritkítása, netán a lelkész megrokkanása a megoldás. Ma is hátborzongva gondolok arra, amikor egy lelkész 17 évig nem ment szabadságra. Budapesten kívül nem könnyű helyettes lelkészt találni, és sajnos a gyülekezetek ezzel is spórolni akarnak, hiszen a helyettes utazását, esetleg a távolság miatt az elszállásolását, étkeztetését és valamiféle tiszteletdíj folyósítását is finanszírozni kell(ene).

Felmérés, hívás, engedelmesség, képzés

Isten mindenkit elhívott valamilyen szolgálatra. Fontos ezek meghallása, és utána az engedelmesség. Istennek engedni nem más, mint a saját akaratom és egóm feladása, átadása annak, akinek jobb és más terve van velem. Isten többféle módon hívhat szolgálatba. Környezetemből egy gyermekpszichológust úgy, hogy lelkésze megkereste, tudna-e hittanórákat tartani a gyülekezet székhelyétől távolabb lévő szórványban.

Ugyanebben a gyülekezetben egy bibliaiskolát végzett, civilben könyvelőként dolgozó testvérrel Isten láttatta meg azt, hogy a heti hatvan-egynéhány hittanórát a jelenlegi hitoktatók nem tudják megtartani, ezért belső kényszert érzett, hogy jelentkezzen a lelkésznél, hogy akár más településre utazva is vállal hittanórákat. Hallottam egy özvegyasszonyról, akit lelkésze a vigasztalás szolgálatára kért fel. A lelkek pásztora felismerte, hogy egy-egy haláleset után ez az asszony hitelesebben tudja a vigasztalás igéjével megkeresni a gyászolókat, mint ő maga. Mert ez az asszony annak idején saját gyászában Istentől megkapta ezt a karizmát is.

A lelkészek komoly feladata és küldetése felmérni gyülekezetükben azt, hogy ki milyen szolgálatra alkalmas az evangélium továbbadásában. A hívást meghallókat és engedelmeskedőket pedig képeznie kell. Mert a hitalapok lényegesek, sőt nélkülözhetetlenek, de emellett fontos a tudás is.

Edit néni biciklije és telefonja

Nem csak a lelkész helyettesítése az istentiszteleten, hittanórán, bibliaórán lehet laikus szolgálat. Egy kis faluban, ahol jó néhány éve, de lehet, hogy évtizede nem voltak bibliaórák, az újraindítás gondolatára a nyugdíjas pedagógus, Edit néni, felült a biciklijére és felekezettől függetlenül felkereste ismerőseit, barátnői családját és hívogatott az új alkalomra. Akiket nem ért utol személyesen, azokat telefonon kereste meg, és keresi azóta is. A bibliaórák beindultak, de ő továbbra is hívja a régi-új embereket a közösségbe. Isten ezt helyezte a szívére és ehhez adott olyan talentumot, hogy nem keseríti el a visszautasítás, sőt az elmaradókat, hiányzókat, elutasítókat mentegeti. Mert mindenkiről szeretettel beszél. Egy bicikli és egy telefon, melyek eszközök egy hívő asszony falumissziójában, aki maga is eszköz Isten kezében. Bárcsak lennék én is ennyire hűséges és engedelmes a hívogatásban!

A Felvidék mint előkép

Északi szomszédunknál elfogytak a helyi magyar anyanyelvű lelkészek. Ma már több magyarországi átjáró lelkész igyekszik a hiányt pótolni. Elkötelezett laikus szolgálók nélkül azonban mindez kevés lenne. A nem lelkészi szolgálók sokfelé eljutnak, sok szolgálatot vállalnak, sok szervezési munkát elvégeznek. Felismerték ugyanis azt, hogy a ritkuló istentiszteletek, a fogyó gyülekezeti alkalmak nem szolgálják az épülést, hanem inkább a leépülésben asszisztálnak. Istené egyedül a dicsőség, hogy már vannak olyan gyülekezetek, ahol a folyamat megfordult, és gyarapodás van.

Tudjuk-e itt, a határokon belül, hogy a felvidéki helyzet egy figyelmeztetés, hogy mire és hogyan készüljön fel az egyház már most? Vidéken, a végletekig szórványosodó evangélikus egyházban mindenképpen egy előkép a jelen felvidéki helyzet.

Amikor a laikus szolgálatok ilyen-olyan megítélése kerül vagy nem kerül szóba a püspöki hivatalokban, az Országos Egyházban, a zsinatban, a lelkészképzés során, akkor nem mondhatok mást, hogy „vigyázó szemetek” a Felvidékre vessétek! A nem lelkészek szolgálata vagy imádságban elkért, elfogadott, szorgalmazott és támogatott lesz – akár az istentiszteletek tartását is beleértve –, vagy elveszíti jelenlétét az egyház a kistelepüléseken, és a továbbiakban nem tölti be alapvető küldetését.

Ne félj a jelzőktől!

Idézet Pál apostolnak a Korinthusiakhoz írott első leveléből a tizenötödik fejezet nyolcadik verséből: „Legutoljára pedig, mint egy torzszülöttnek, megjelent (ti. Jézus) nekem is.” Jézus egy magát torzszülöttnek tartóra bízta a világtörténelem legnagyobb missziói szolgálatát, az evangélium hirdetésének, továbbadásának csodálatosan megáldott lehetőségét.

Így hát az egyházban egyesek részéről lehetsz dilettánsnak, amatőrnek, kezdőnek, kispályásnak, kívülállónak, világinak, tanulatlannak tartott, de Te, Kedves Testvérem, mégse a minősítőkre hallgass és a jelzőikre figyelj, hanem az elhívó és küldő Úr Jézus Krisztusra, aki belőled, laikusból is áldott eszközt akar formálni a legnagyobb kincs, az evangélium szétosztásának szolgálatában!