Megfejtették az egyik rejtélyes holt-tengeri tekercs szövegét

Megfejtették az egyik rejtélyes holt-tengeri tekercs szövegét

Share this content.

Forrás: MTI
Jeruzsálem – A haifai egyetem kutatói megfejtették egy rejtélyes holt-tengeri tekercs szövegét – jelentette a The Jerusalem Post című újság honlapja.

A tudósok hatvan aprócska darabból összerakták, majd megfejtették egy eddig soha nem publikált, titkosírással írt holt-tengeri tekercs szövegét, amely a kumráni közösség sajátos naptárát ismertette.

A szövegből kiderül, hogy a magát Jahad, vagyis Együtt néven jelölő, erkölcsös életet hirdető, fanatikus és a korabeli uralkodó közvéleménnyel szembenálló, Holt-tenger mellett élő csoport 364 napban határozta meg az évet. 

A szöveget Esbal Ratso és Jonathan Ben-Dov professzor fejtette meg egy évig tartó közös munkával, és már csak egy megfejtetlen tekercs maradt.

Az egyetem közleménye szerint a fordítás alapján a csoport négy évszakra osztotta a 364 napos évet, amely különbözött a máig használatos, holdhónapokat használó héber naptártól. 

A kumrániaknál héttel és néggyel is osztható számú napból állt az év, és ezért mindig ugyanarra a napra estek az azonos ünnepek. Ezért - szemben a zsidó hagyománnyal - nem kellett rendre döntéseket hozniuk arról, hogy mi történjen, amikor szombatra esik egy adott ünnep.

A szöveg megjelöl két olyan eseményt is, amelyek nem szerepelnek a Bibliában: az új bor és az új olaj napja, amelyek a zsidó savuotot, az új gabona ünnepét követték ötven, illetve száz nappal. 

A tekercs arra is fényt derített, hogy szintén megünnepelték az egyes évszakok közötti átmenet napját, a tkufát, mely héberül időszakot jelent. A szerző - valószínűleg a szekta egyik titkosírást is ismerő vezetője - kihagyott több fontos napot a naptárból, melyet a margón utólag, egy másik kézírással pótoltak.

A második szentély, vagyis Jézus korából származó mintegy 900, általában héberül írt tekercset a múlt század '40-es, '50-es éveiben fedezték fel a Holt-tenger nyugati partvidékén, a Kumrán melletti barlangokban. Néhány közülük titkosírással íródott, köztük a Haifán frissen megfejtett tekercs is.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!