– Mi volt a feladatod Wittenbergben?

Alapvetően irodai és szervezőmunkát láttam el: nemzetközi – elsősorban magyarországi – csoportok utazását, programjait segítettem, emellett különféle reformációs projektekben kellett részt vennem.
A reformátorunk életének fontos városait felölelő evangélikus zarándokúton, a Luther-úton résztvevő egyéni látogatók, kisebb csoportok, gyülekezeti csapatok utazását sokszor én szerveztem meg. Jártak Wittenbergben az Evangélikus Élet újságírói és Richly Zsolt, a Luther-rajzfilm alkotója is. A grafikus, valamint Bolba Márta lelkésznő és Román Péter fényképész számára egy kilenc napos, Erfurton, Wartburgon, Eisenachon és Wittenbergen át vezető reformációi körutat hoztunk létre – így rengeteg skiccet és több ezer képet készítettek az épületekről, középkori tárgyakról, érdekességekről. Remélem a rajzfilm megvalósulásához ezzel is hozzájárultam.
Wittenbergben pedig több alkalommal tartottam városnézést – igaz, én nem voltam Luthernek öltözve, ahogy az itteni férfi idegenvezetők általában. Izgalmas feladatnak bizonyult egy ortodox román teológusokból álló csoport, akiknek az érdeklődését nem igazán ragadták meg a reformáció eseményei és helyszínei. Úgy döntöttem, nekik inkább Lucas Cranachról beszélek, aki figyelemreméltó figura: a kor nagy vállalkozója, hiszen nyomdája és gyógyszertára is volt, megkapta a festékárusítás jogát, majd polgármesternek is megválasztották; és nem mellesleg Luther-portékat festett, s mivel ez kelendő árunak bizonyult, a sokszorosítás technikáját is kidolgozta.

– Az évfordulóhoz kapcsolódó projektek közül melyek voltak a legérdekesebbek?

– A szervezési munka egyik csúcspontja a Wittenberg főterén létrejött nagyszabású tévés istentisztelet volt, amelyet városi összefogással, a gyülekezetekkel együtt hoztak létre. Nekem, mint amatőrnek, nagy élmény volt bennfentesként részt venni ebben a csapatmunkában. Az istentiszteletet az egykori püspök Margot Käßman tartotta, immár Luther-nagyköveti minőségében. A németországi arányokat tekintve is meglepően sokan, mintegy húszmillióan látták a közvetítést.
Szintén nagy feladat volt az úgynevezett Konfitreffen megszervezése – az alkalomra egész éven át készült egy, a Szélrózsáéhoz hasonló szervezőgárda. Ez egy öt-hatszáz fős konfirmandus tábor, amelyet minden évben a reformáció ünnepén tartanak. A találkozó 2017-re nemzetközi konfirmandus táborrá növi majd ki magát, ezért minden országból részt vett két küldött is az alkalmon, Magyarországról Skorka Katalin és Ribárszki Ákos. A nemzetköziséget erősítendő tíz szegedi konfirmandust is meghívhattam a rendezvényre. A tábor fővédnöke 2012-ben egy német püspök mellett Fabiny Tamás lett, ő a vártemplomban prédikált, én pedig „ministráltam” mellette.
Sokféle szervezési feladatom volt, így például egy ausztrál és egy wittenbergi zeneiskola közötti testvérkapcsolat kialakítása is elindult. Magyarországra is eljöttünk nyáron, hogy a Szélrózsán, a Lehetőségek Piacán népszerűsíthessük a reformációi évtizedet.
Sokszor dolgoztam együtt Hans Kasch-sal, a Lutheránus Világszövetség tüneményes alkalmazottjával, aki a Luther-kert egyik megteremtője. Ebben a kertben különböző nemzetek evangélikusai – köztük a Magyarországi Evangélikus Egyház Reformációi Bizottságának tagjai is püspökeink vezetésével – de más felekezetek képviselői is ültetnek egy-egy fát, amíg végül 2017-re kereken ötszázra nő a számuk.

– Milyen tudományos munkát végeztél ebben az időszakban?

– Az ösztöndíj részeként Heiko A. Obermann Luther. Ember Isten és ördög között című művének fordítása volt a feladatom. A holland újságíró 30 évvel ezelőtt olvasmányosan, mégis tudományos pontossággal fogalmazta meg korrajzát a középkorról; a középkor emberéről, Lutherről pedig pontos lélek- és jellemrajzot ad. Úgy gondolom, hogy fontos, hogy 2017-re megjelenjen egy ilyen stílusú könyv az evangélikus egyház gondozásában. Emellett áprilisban be kellett iratkoznom a hallei egyetemre. Csepregi Zoltán segítségével nagyon izgalmas kutatási témát találtam: a wittenbergi magyar könyvtár állományát kezdtem vizsgálni. 1725-ben egy magyar professzor, Georgius Michaelis Cassai (Kassai Mihály György) – aki Gerhardt Pálhoz hasonlóan több gyermekét eltemette, és végül örökös nélkül maradt – úgy végrendelkezett, hogy háromezer kötetből álló könyvtárát nyissák meg a magyar egyetemisták számára. Emellett egy ösztöndíjat is létrehozott, amelynek köszönhetően újra számos magyar diák mehetett Wittenbergbe, a könyvtárat pedig minden elbúcsúzó hallgató egy-egy kötettel gyarapította. Ez a teológiai értekezéseket, térképeket, történelmi írásokat felvonultató könyvtár most Halle-ban van, és az egyik legnagyobb külföldi lelőhelye a régi magyar nyomtatványoknak. A kint töltött idő rövidsége miatt igazából éppen hogy bele tudtam kezdeni a kutatásba, de mindenképp szeretném folytatni.

– Lelkészként is szolgáltál Wittenbergben?

– Wittenbergben nem, viszont Fejér Olivér kolozsvári evangélikus lelkész utódaként a 25-30 fős Berlini Magyar Protestáns Gyülekezetben szolgálhattam a havonként tartott istentiszteleteken. Nagy öröm volt nekem magyarul hirdetni az Igét közöttük.

– Milyen a wittenbergi evangélikus gyülekezetek légköre?

– Két templom, ennek folytán két gyülekezet van Wittenbergben. Az egyik a vártemplom, amelynek ajtajára a legenda szerint Luther kiszögezte tételeit. A másik a városi templom, ahol Luther mindig is prédikált. Ez utóbbi jobb hangulatú, élettel telibb gyülekezet. Nem szívesen lennék wittenbergi lelkész, hiszen számtalan reprezentatív feladattal vannak ellátva: a különböző csoportok egymásnak adják a kilincset. Fokozottan igaz volt ez 2012-ben, a reformáció és zene évében – rengeteg koncert volt a városban. Ennek ellenére nagyon sok gyülekezeti program van, amelyeket főként a gyülekezeti munkások hoznak létre. Én a vasárnapi istentiszteleteket látogattam, a családdal pedig a baba-mama körbe jártunk.

– Milyen érzés volt evangélikusként többségben élni?

– Wittenbergben ugyan az evangélikusok vannak többségben, de azért az NDK időszaka, a szekularizáló nagy nyomot hagyott ezen a vidéken is: hallatlan sok munkával gyűjtik össze a gyülekezeteket. Amikor véletlenül nem voltak turisták az istentiszteleten, akkor látszott, hogy önmagában milyen kicsi a gyülekezet. A kötelező egyházadónak köszönhetően anyagi problémáik nincsenek, viszont szervezési hiányosságok előfordulnak. Nálunk sokszor fordítva van: kapacitásunk, ötleteink lennének, pénz viszont nincs a megvalósításhoz. Ezzel együtt egészséges ökumenét láttam. Ennek az egyik lenyomata a Márton-napi lámpás felvonulás volt, amelyen az evangélikusok Luther Mártont, a katolikusok pedig Tours-i Szent Mártont ünneplik – együtt. A gyerekek lámpásokat készítenek, majd azzal vonulnak fel a családok a város utcáin. Az ünnepléshez adománygyűjtés is kötődik. Ezt a programot Szegeden, az ökumenikus lelkészgyűlésen is bemutatom majd, jó lenne bevezetni nálunk is.

– Hogyan él Wittenbergben a Luther-kultusz?

Mindenhez Luther arcát adják: a bögrékről, kulcstartókról, tollakról, zoknikról ő köszön vissza. De van olyan kis verkli is, ami az Erős várunkat játssza. Ezek a mi ereklyéink – amik ellen Luther tiltakozna leginkább.
Az ünnepi évtized kapcsán túlságosan egybeforr a reformáció fogalma és Luther személye, ami azért sem szerencsés, mert ő ugyan az események elindítója, de azért az egyház megújulása például Melanchthon, a fejedelmek vagy a későbbi irányzatok nélkül nem jött volna létre. Azt is tudnunk kell, hogy Luther azért nem volt szent – nem lehet kritika nélkül olvasni azt, amit a törökökről vagy a zsidókról megfogalmaz. Luther egy egyszerű parasztcsaládból származik, és hozza magával a középkor sötétségét. De éppen azért nagy ember, mert ezen az árnyékon túl tudott lépni. A reformációt pedig nem egy 500 évvel ezelőtti történelmi eseményként kellene számon tartani, hanem mindig a személyes, egyéni reformációnkra kellene építeni. Ahogy Luther is mondja: a keresztény ember minden napja megtérés legyen.
A tudomány mai állása szerint Luther egyáltalán nem is szögezte ki tételeit a vártemplom kapujára. Ha akkoriban egy wittenbergi teológiai tanár disputát akart indítani, akkor tételeit el kellett küldenie a mainzi érseknek – és ezt meg is tette Luther. Ezek a tételek viszont csak latinul jelentek meg, így nem is lett volna értelme kiszögezni őket az olvasni nem tudó német lakosság számára. Még Luther élt, amikor ezt a legendás tettet és dátumot meghatározták.

– A családod hogyan élte meg a wittenbergi évet?

– Boldog időszak volt ez nekünk, nem kellett volna kétszer mondani, hogy maradjunk. Nagyon reprezentatív helyen, a város főterén laktunk, a munkahelyem pedig a városházán volt, gyönyörű, ötszáz éves épületben. A főtéren mindig történt valami – kisfiamnak ez nagy élmény volt. Mégis elég kicsi a város, úgyhogy ismertük a péket, a kukást, a hangos nénit. Rengeteg baráttal, nagyon sok kapcsolattal gazdagodtunk. A lelkünk egy kicsit ottmaradt.