Föloldottan, megáldottan ülök a padban, feleségem, Györgyi némán ül mellettem. Ő nem vehetett úrvacsorát. Némán térdelek a padban Györgyi mellett. Ő áldozott, én csak kísérhettem.

Ha valaki jól meggondolja, micsoda merénylet ez „keresztény/keresztyén” házasságunk ellen, egész más színben fogja látni a „bátor” 16. századi férfiakat, akik kölcsönösen kiátkozták egymást. Igen, az igaza mellett bátran álljon ki, akinek igaza van. De az átkokat elsiették. Hiszen Jézus nem azt parancsolta, hogy „vegyétek, és egyétek, ha meg tudjátok érteni a titkot”. Még kevésbé azt, hogy „igyatok ebből mindnyájan, ha majd mindnyájan egyformán tudjátok érteni”. Mindenkinek van Bibliája, nézzen utána. „Értetek és sokakért kiontatik.” Minden szervezeti és szokásbeli különbség jelentősége eltörpül Jézus szavához képest. Éppen az asztalközösséget nem kellett volna fölbontani.

„Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott...?” [József Attila Levegőt című versének részlete – a szerk.] Ki tiltja meg, hogy vágyjak arra, ami oly természetes? Függhet-e keresztény és keresztyén százmilliók imája a legfelső egyházi körök tétova megegyezési szándékaitól? És a pásztor vajon nem nyájára figyel-e inkább, mint a juhok teológusaira? (Jn 10,14–16) Az egység készen áll Jézus kezében. Csak át kell vennünk tőle!

Föllelkesültem, amikor a katolikus templomokban elkezdtek imádkozni a 2020. évi nemzetközi eucharisztikus kongresszusért. Az ima maga is gyönyörű, olvassák el a honlapon. Az esemény alkalmas lesz a mély elgondolkodásra, és talán alkalom a változtatásokra is.

Kinézem Ferencből és Péterből is. Nem is szólva Tamásról! Amikor meghirdette az úrvacsora évét, azt kellett gondolnom, hogy elegánsabb és bölcsebb gondolatot senki sem tudott volna meg-fogalmazni. Nem élhetünk egy országban úgy protestánsok és katolikusok, mint előtte évszázadokig, mintha semmi közünk nem lenne egymáshoz. Hiszen akkor Jézushoz sem lehetne semmi közünk.

Az úrvacsorát egy zseni találta föl. Zseniális az is, hogy annyi minden tud lenni egyszerre. Örömünnep is, gyász előszele is, égi sírás és égi nevetés, dicsőséges transzszubsztanciáció [átlényegülés – a szerk.] és emlékvacsora, az Úr feltámadását hangsúlyozó étkezés (Lk 24,42) és az örök menyegző előétele.

Nem vagyok valami nagy imádkozó, még kevésbé nagy misztikus, aki isteni válaszokról számolhatna be. De egyszer, boldog-szomorúan térdelve, halk susogást hallottam (1Kir 19): „Még a te életedben létrejön az asztalközösség…”

Hát csak szólok: az én életemből már nincs sok hátra. Igyekezni kellene.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 15–16. számában jelent meg 2020. április 26-án.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu(link sends e-mail) címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.(külső hivatkozás)