Kodrucz Sándor fotóművész képeit Pál István rendezte el művészi módon. A kiállítást Fodróczi László plébános nyitotta meg, aki saját élményeinek átélésével tette még érdekesebbé a különleges tárlatot. A több mint 140 kép augusztus végéig tekinthető meg.
A tárlat a Magyar Szentföld Alapítvány szervezésében jöhetett létre. Az alapítvány képviseletében Németh Edit köszöntötte az érdeklődőket, aki rendhagyónak nevezte a bemutatkozást, többek között a helyszíne miatt is. Így fogalmazott: „Egy 167 éves imaház adott otthont ennek az eseménynek. Ez a hely is magas spirituális kisugárzással bír, hiszen ide az emberek azért jártak, hogy a Teremtővel spirituális kapcsolatba léphessenek. Azonban egy ellentmondásra szeretném felhívni a figyelmet. Két emléktábla helyezkedik el az imaház falain. Az egyik egy 100 éves évfordulóra emlékeztet, a másik egy 500 évesre. Az egyik a halálra, a pusztulásra, az értelmetlen rombolásra, míg a másik közvetetten a szeretetre utal. Itt bent láthatjuk az I. világháború – vagy, ahogy 100 éve hívták: a nagy háború – répceszemerei áldozatainak emléktábláját. Kint, a falon egy tavaly felfüggesztett tábla a reformáció 500. évfordulója előtt tiszteleg.”


Magyarországi Evangélikus Egyház
A MEE Facebook oldala
A MEE Twitter oldala
A MEE Youtube oldala
A MEE Linkedin oldala