Aradi András, a Bonyhád-Hidas-Kismányoki Evangélikus Egyházközség lelkésze:
Az úrvacsorai közösség annyira sokfélét fejez ki, hogy nehéz egy tömör gondolatban kifejezni mindazt, amit átélek egy-egy úrvacsoravétel alatt. Nemcsak egyszerűen emlékezés – „ezt cselekedjétek… az én emlékezetemre” –, de áldozat is, hiszen a megtört test és a kiontott vér – kenyérben és borban – Krisztus értünk történt halálát tárja elénk. Hálaadás, azaz öröm Krisztusban, közösség Krisztussal és azokkal, akikkel együtt ott állok az oltár előtt, és titok is egyszerre, hiszen számomra érthetetlenül történik meg mind Krisztus jelenléte, mind a benne kapott bűnbocsánat ajándéka. Számomra sokszor kap hangsúlyt a közösség és öröm megélése, hiszen együtt élhetem át ezt a titokzatos közösséget azokkal a gyülekezeti tagokkal, akiket ismerek, és akik között élek.

Koczor György, a Zalaistvándi Evangélikus Egyházközség lelkésze:
Egységet és összetartozást. Olyan ez, mint egy kórházi szobában együtt gyógyulók. Különböző helyről érkeznek és különböző tünetekkel fekszenek bent a betegek. Emlékszem Pista bácsira a nyugdíjas kőművesre és Karcsira a cukrászra. Ebben a helyzetben azonban nincs kőműves, cukrász vagy lelkész, csak beteg. Ilyenkor a legbelsőbb titkok is előkerülnek a beszélgetésekben, a legszemélyesebb gyengeségeken is osztozik a benne levő (ld.: gyónás). A gyógyuláskor mindenki osztozik a másik örömében is.
Az úrvacsorai közösségben is együtt megyünk a nagy Gyógyítóhoz és nem csak a saját gyógyulásom, hanem a másiké is örök egységet és összetartozást jelent. Amikor személyesen közösségem lesz Krisztussal, az Ő teste-vére összeköt Vele és egymással, eggyé tesz és egyenlővé nyájának tagjaival. Legyen az egy gyülekezeti, templomi istentiszteleten, vagy ifjúsági konferencia Balaton-parti alkalmán, ünnepi családi körben vagy betegágy mellett.

Tubán József, a Csornai Evangélikus Egyházközség lelkésze:
Az úrvacsora számomra egyrészt a Krisztussal és az egyházzal való közösséget jelenti. A vasárnapi miséken átélem azt a csodát, hogy az angyalok, az üdvözültek mennyei serege és a földön küzdő egész anyaszentegyház eggyé válik Krisztus testeként. Másrészt jelenti a szentség azt, hogy Krisztus értem áldozott testét és vérét veszem magamhoz, tehát a golgotai áldozat gyümölcséből újra és újra részesülhetek. Harmadszor jelenti Krisztus valóságos és személyes jelenlétét életemben és egyházamban. Negyedszer pedig – noha ez ma aligha divatos – jelenti a tiszta és a téves hit közötti éles választóvonalat is, hiszen meggyőződésem szerint a szentség dolgában az egyetlen igaz, „katolikus” tanítást Luther és követői képviselik; ebből pedig ma sem szabad engedni semmilyen látszatbékesség kedvéért.