A Város Mindenkié hajléktalan és szövetséges tagjai, valamint a csoport szimpatizánsai november 14-én, csütörtök reggel 8 óra 15 perckor kézen fogva, verseket szavalva és énekelve állták körbe a Fővárosi Közgyűlés dísztermében a képviselők székeit, hogy ily módon erőszakmentesen akadályozzák a közgyűlés összeülését és annak az előterjesztésnek az elfogadását, amelynek értelmében még nagyobb területen lesz büntethető a hajléktalanság Budapesten. 

Az élőláncban résztvevők – József Attila versek, az Európai Szociális Karta és Bibó István „A szabadságszerető ember politikai tízparancsolata” című művének felolvasása, valamint magyar népdalok éneklése mellett – Azért vagyunk itt címmel a következő szöveget ismételték közösen. Megmozdulásunkkal egyértelművé akartuk tenni, hogy a hajléktalanság egy olyan elfogadhatatlan élethelyzet, amelyre nem büntetőpolitikai, hanem szociálpolitikai válaszokat kell adni. 

Lelkészként azért tartottam fontosnak, hogy részt vegyek ezen a tiltakozó akción, mert Krisztus követésével ellentétesnek ítélem azt a rendelettervezetet, mely Budapest egy jelentős részéről a tél beálltakor kitiltaná a szegény embereket. Jézus több esetben is világossá tette a szegényekkel kapcsolatos tanítását, például az utolsó ítéletről szóló beszédében, vagy a Gazdag és Lázár történetben. Ismerünk olyan jeleneteket az Újszövetségben, hogy a Krisztus után kiáltozó koldusokat el akarták küldeni a tanítványok, de Jézus megkönyörült rajtuk, s számomra ez jelenti a követendő példát.

Nem ez volt az első lépés, amit tettünk, ez már csak egy gesztus értékű tiltakozó akció, amelyet megelőzött megannyi nyílt levél, cikk, szakmai állásfoglalás, bejelentett tüntetés. Az erőszakmentes polgári engedetlenség a végső eszköz a demokratikus és erőszakmentes társadalmi mozgalmak kezében: ezzel egyenesen azt üzenjük a hatalomnak: az embertelen döntéseket megakadályozni nem tudjuk, de csak a testünkön át engedjük, hogy érvénybe lépjenek, hiszen felelősséggel tartozunk egymásért, a legelesettebbekért különösen is. 

Józsefvárosi lelkészként közelről látom a hajléktalanok és a nagy szegénységben élő, de még saját otthonnal rendelkező felebarátaink életét, sokat beszélgetek velük. Férjem a Fedél Nélkül fotósa, rajta keresztül is sok hajléktalannal találkozom, s így tudom, hogy nem csak az a szűk réteg hajléktalan, aki az utcán rendbontóan viselkedik, hanem nagyon sok feltűnésmentesen viselkedő embert is érint a mérhetetlen szegénység. A személyes tapasztalatokon túl megannyi szociális szakmai és szociológiai tanulmány alapján tájékozódtam a kérdésről. A szociális szakma nem támogatja a rendelettervezetet, s velük előzetes szakmai egyeztetés nem történt. A legnagyobb hajléktalanellátó szervezetek állami intézmények, vezetőik közvetlenül függnek az aktuális hatalomtól, így egzisztenciális függésük miatt is nehéz helyzetben vannak, ha a nyilvánosság előtt is hangot akarnának adni szakmai kritikájuknak. Ma Magyarországon sok területen szakmai egyeztetés nélkül akarnak gyors reformokat végrehajtani, s kevesen vannak azok a független értelmiségiek, akik hangot mernek adni szakmai kifogásaiknak.

Az élőláncot alkotók nem politikusok, nem kötődnek pártokhoz, sok esetben szakmájukba vágó kérdésben foglalnak állást. Voltak köztünk szociológusok, szociális munkások, jogászok és más értelmiségiek. Nem vagyunk naiv gyerekek, a részt vevők 25-35 év közti felelősségteljes állampolgárok. A tiltakozás méltóságteljes erőszakmentes és békés volt s erre tudatosan készültünk is. Az erőszakmentes ellenállás filozófiája és módszertana keresztény gyökerű, a Hegyi beszéd inspirálta Martin Luther King afro-amerikai lelkészt is, aki az egyik példaképünk. Amit mi tettünk az nem pártpolitikai, hanem közpolitikai cselekvés volt, s a lelkiismeret szavát szólaltatta meg.

Többször elhangzott Ady Endre: Fölszállott a páva című verse, melyet közösen énekeltünk, álljon itt a reménység hangjaként:

Ady Endre: Fölszállott a páva

„Fölszállott a páva a vármegye-házra,
Sok szegény legénynek szabadulására.”

Kényes, büszke pávák, Nap-szédítő tollak,
Hírrel hirdessétek: másképpen lesz holnap.

Másképpen lesz holnap, másképpen lesz végre,
Új arcok, új szemek kacagnak az égre.

Új szelek nyögetik az ős, magyar fákat,
Várjuk már, várjuk az új magyar csodákat.

Vagy bolondok vagyunk s elveszünk egy szálig,
Vagy ez a mi hitünk valóságra válik.

Új lángok, új hitek, új kohók, új szentek,
Vagy vagytok, vagy ismét semmi ködbe mentek.

Vagy láng csap az ódon, vad vármegye-házra,
Vagy itt ül a lelkünk tovább leigázva.

Vagy lesz új értelmük a magyar igéknek,
Vagy marad régiben a bús, magyar élet.

„Fölszállott a páva a vármegye-házra,
Sok szegény legénynek szabadulására.”