Krizba

Farsangi bált tartottak Krizbán

Krizba – Februárban tartották meg az evangélikus bált Krizbán. Versbe szedetten ekképpen szóltak erről.

Reformáció ünnepe Krizbán

Krizba – Hagyomány szerint, minden évben a romániai Evangélikus- Lutheránus egyház Brassó egyházmegye lelkészi kara együtt emlékezik meg a reformációról, amelynek megünneplésére idén Krizbán került sor. Az istentisztelet jelentősége kettős volt a krizbai gyülekezet számára, hiszen újonnan kihelyezett lelkészüket, Bencze Nimródot, Adorjáni Dezső Zoltán a romániai Evangélikus- Lutheránus egyház püspöke áldással szolgálati útjára bocsátott, amit Zelenák József a brassói egyházmegye esperese is megerősített. Forrás: evangelikus.net
Feliratkozás RSS - Krizba csatornájára