gyászfeldolgozás

Ne legyen tabu a gyász!

„Amennyiben szeretetteljes közeg veszi körül a gyászolót, az már a gyógyuláshoz vezető jó út” – fogalmaz Miklósné Jancsó Hanna. Mit jelent jól megélni a gyászunkat? Miért nem osztozunk egymás gyászában? Valóban leküzdhető az az űr, melyet a másik elveszítése jelent? Ilyen és hasonló kérdésekről beszélgettünk a mentálhigiénés szakemberrel, gyászcsoportvezetővel, aki október közepén Győrött indít önsegítő gyászcsoportot.

Lelki támogató közösség Orosházán

„...hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket.” (2Kor 1,4)

Segítség a gyászban

Budapest – Gyászfeldolgozó csoport indul november első hetében a józsefvárosi evangélikus gyülekezetben, amelyre várjuk mindazokat, akiknek régebben, vagy a közelmúltban kellett szembenézniük a halál okozta fájdalommal. Itt megélhetik, hogy nincsenek egyedül és egy közösség tagjaként mehetnek végig a gyász feldolgozásának útján.

Gyászfeldolgozó csoport indult Orosházán – Ihász Beatrix lelkésznővel beszélgettünk

Orosháza – Az orosházi evangélikus gyülekezetben Ihász Beatrix, megválasztott parókus lelkész vezetésével gyászfeldolgozó csoport indult. Az indulásról, a gyász témájáról, az összejövetelekről és a jövőbeli tervekről is beszélgetett vele az evangelikus.hu. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna, fotó: Ihász Beatrix családi archívuma
Feliratkozás RSS - gyászfeldolgozás csatornájára