Nyugat-Európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetsége

Visegrádon találkozott a Nyugat-Európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetsége

Visegrád – A Nyugat-Európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetsége (NYEMPGYSZ) 2019-es közgyűlését és konferenciáját Magyarországon, Visegrádon tartotta szeptember 6–9. között. A 9 országból összegyűlt 45 résztvevő 35 diaszpóragyülekezetet képviselt. A konferencia megnyitóján a helyiek képviseletében Cseke László, Vörös Ákos és Zeller Tibor igazgató köszöntötte a résztvevőket. Örömteli élmény volt számunkra, hogy e történelmi helyszín nevezetességeit és hagyományait Cseke László, a Szent György Lovagrend kancellárja mutatta be. A Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) képviseletében Cselovszkyné dr. Tarr Klára volt jelen és tartott előadást.

Nyilatkozatot adott ki a Nyugat-európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetsége

Balatonszárszó – Hét ország tizennégy protestáns gyülekezetének képviselői voltak jelen Balatonszárszón, a szövetség közgyűlésén, akik a nyugat-európai magyar protestáns diaszpóra 21. századi helyzetét és kihívásait tárgyalták meg, meghívott hazai állami és egyházi előadók közreműködésével.

Isten hozott Tångagärdeben

Tångagärde – A Nyugat-Európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetsége a svédországi magyar protestánsok gyülekezeti otthonában, Tångagärdén tartotta meg éves találkozóját. Forrás: reformatus.hu, szöveg: Varga Pál
Feliratkozás RSS - Nyugat-Európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetsége csatornájára