Miskolci Ökumenikus Egyetemi Lelkészség

Tanévnyitót tartottak a Miskolci Ökumenikus Egyetemi Lelkészség szervezésében

Miskolc – A Miskolci Ökumenikus Egyetemi Lelkészség 2020. szeptember 21-én a Miskolc Selyemrét Római Katolikus Plébánián évnyitó ökumenikus istentiszteletet tartott.

Adventi üzenet az Ökumenikus Egyetemi Lelkészségtől

Miskolc – A Miskolci Egyetemen immáron 13 éve működik az Egyetemi Lelkészség. Ökumenikus mini-intézmény lévén, négy felekezet (római és görög katolikus, református és evangélikus) munkáját fogja össze. Az önállóság fenntartása mellett minden közösen végezhető tevékenységet együtt szerveznek a lelkészek.

Idén is megrendezik az ökumenikus keresztutat Lillafüreden

Miskolc – A Miskolci Ökumenikus Egyetemi Lelkészség idén is megrendezi a hagyományos, ökumenikus keresztutat Miskolc-Lillafüreden március 26-án, hétfőn, 19 órától.

Évnyitó egyetemi istentisztelet és „Szólj be a papnak” Miskolcon

Miskolc – A Miskolci Ökumenikus Egyetemi Lelkészség (MÖEL) már a tanév első hetében programokat szervez az egyetem hallgatóinak. Az országban ritka, hogy egy egyetemi lelkészség ökumenikusan, a célokat, programokat közösen megfogalmazva, a szolgálatot napi szinten, különféle felekezetű lelkészek között megosztva végzi. A lelkészek heti-kétheti egyeztetéseket tartva, közeli munkatársakként végzik a különféle szolgálataikat.
Feliratkozás RSS - Miskolci Ökumenikus Egyetemi Lelkészség csatornájára