Szarvas

Székelyföldet nem elég megismerni, Székelyföldet látni kell!

Szarvas – 2014. május 26-án kora reggel egy óriási busz igyekezett parkolót keresni magának a Deák Ferenc utcán. Nem volt könnyű helyzetben a sofőr, mert az őt váró hatalmas tömeg már türelmetlenkedett. A szokatlan nyüzsgésnek az volt az oka, hogy hétfőn reggel a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskolából 59 diák és 6 pedagógus indult útnak Erdélybe 5 napra. Köszönhetően legnagyobb részt a „Határtalanul” pályázat által biztosított anyagi lehetőségnek, illetve a szülők hozzájárulásának. Személyes beszámoló.

Fehér ruhában konfirmáltak az ifjak Szarvason

Szarvas – Pünkösd ünnepe igazi örömünnep volt a szarvasi Ótemplomban, ahol összesen 36-an konfirmáltak. „Erősítsd meg Istenünk, amit cselekedtél értünk!” – KÉPRIPORT!

Segélyszállítmányt vittek Délvidékre a szarvasi evangélikusok

Szarvas – Egy tele kisteherautónyi adománnyal indult el ma a Délvidékre, az árvíz sújtotta területre Lázár Zsolt evangélikus esperes. A szerbiai szlovák evangélikusok segélykérésére fogott össze a Szeretetszolgálat, a helyi Szlovák Kisebbségi Önkormányzat, a Szlovák Általános Iskola és természetesen a Benka is, valamint az óvodák, és így adták össze a segélyszállítmányt.

Evangélikus szeretetintézményben dolgozhatnak a kiképzett roma asszonyok

Szarvas – Az Ótemplomi Szeretetszolgálat az Országos Roma Önkormányzattal közösen, a Türr István Képző és Kutató Intézet támogatásával roma nők számára szakképesítést adó képzéseket végzett. A 20 végzett szociális gondozó- és ápoló közül 6 főt foglalkoztatni is tudnak az Ótemplomi Szeretetszolgálatnál, házi segítségnyújtás keretében – tudta meg szerkesztőségünk Lázár Zsolt esperestől.

Történelmi lépés Szarvason – Újra egyesülhet az 1953-ban szétszakított evangélikusság

Szarvas – Hatvanegy évi kettészakítottságnak és az ebből fakadó feszültségeknek vethet véget a két gyülekezet presbitériumának közös gyűlésén, 2014. május 18-án egyhangúlag hozott szándéknyilatkozatával meginduló újraegyesülési folyamat. Szöveg és fotó: Kiss Tamás

„A hit a bizodalmam” – Interjú Csernus Ferenccel – Mit tesz az evangélikus egyház? – Interjúsorozat

Szarvas – „Sokan kérdezték, hogy bírom még. Elestem a munkától, eltemettem a feleségemet. De nem lehet feladni. Azt vallom, hogy bízva bízzál. Bízni kell az Istenben!” – vallotta Csernus Ferenc a vele készült interjúnkban. A férfi a szenvedélybetegek nappali ellátását végző Napraforgó – Második Esély – Klubba jár, itt talált segítőkre. Riporter: Horváth-Bolla Zsuzsanna, operatőr-vágó-hangmérnök: Győri András Timótheus

Air Day Tour 2014: Pályázaton üdülést nyertek a szarvasi gyülekezet tagjai

Szilágycseh – Az Ótemplomi Evangélikus Egyházközség családoknak kiírt pályázaton nyerte meg azt a lehetőséget, hogy gyülekezeti tagjait kirándulni vihette Erdélybe. A négynapos, hosszú hétvégén megrendezett túrát a Szilágyságban töltötték. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna, fotó: Lázár Zsolt

Új kórus bontogatja szárnyait a szarvasi Újtemplomban

Szarvas – Gáncs Péter püspök egy korábbi, még év végén tett látogatásán mutatkozott be az evangélikus Újtemplom kórusa Bliznákné Dudás Julianna részvételével. Az énekesek a Városi Melis György Vegyeskar nevet vették fel. Forrás: newjsag.hu, szöve gés fotó: Babák Z

„Karjaim közt halt meg a párom” – Beszélgetés Paluska Pállal – Mit tesz az evangélikus egyház? – Interjúsorozat

Szarvas – Paluska Pállal kegyetlen volt az élet: amikor kilátásba került egy-egy jobb munka, tanulási lehetőség, az egészsége nem engedte meg azt, hogy éljen a lehetőséggel. Egy válás után, amikor megtalálta élete szerelmét, kiderült, hogy az asszony gyógyíthatatlan beteg. Életét újra kellett felépítenie. A szenvedélybetegek nappali ellátását végző Napraforgó – Második Esély – Klub segítségével éli mindennapjait. Riporter: Horváth-Bolla Zsuzsanna, operatőr-vágó-hangmérnök: Győri András Timótheus

Tessedik Sámuel bement a templomába

Szarvas – Molnár György gyülekezeti tag felajánlásából dr. Csíky László szobrászművész bronzból készítette el azt a 270 kilogramm súlyú szobrot, amely a 46 éves, fiatalos Tessedik Sámuel evangélikus lelkészt (1742-1820) ábrázolja. Mivel a lelkész születésnapja 20-án volt, de az ideén húsvétra esett, ezért ehhez közel szerettük volna a szobrot felszentelni. Így esett a választás 2014. április 25-re – mesélte érdeklődésünkre Lázás Zsolt lelkész, esperes. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna, fotó: newjsag.hu, Babák Zoltán

Oldalak

Feliratkozás RSS - Szarvas csatornájára