Szarvas

Ételt osztottak Szarvason Klenk József felügyelő emlékére

Szarvas – Az Ótemplomi Szeretetszolgálat és Egyházközség ételosztást hirdetett 2014. szeptember 28-án Klenk József emlékére. Pásztor Mátyás és csapata készítette a finom székelykáposztát. Szeretettel fogadták a szarvasiak a finom ételt. Az ügyeleteseknek házhoz szállítottak így a mentők, orvosok, rendőrök és tűzoltók is ettek a finom ételből.

Öveges-labor lesz a Vajdában, de nem csak a vajdásoknak

Szarvas – Rövid istentisztelettel és a helyszín bemutatásával kezdődött tegnap a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium Öveges-program keretében megvalósuló projektje, aminek keretében új, 36 fő befogadására alkalmas tudományos laboratórium kerül majd kialakításra. Erre 100 százalékos intenzitás mellett 340 millió forintot nyert Szarvas Város Önkormányzatának és a Magyarországi Evangélikus Egyháznak konzorciuma.

Az Echo televízió filmet készített a Benkáról

Szarvas – A szarvasi Benka Gyula Általános Iskolában a sziklaszilárd alapok, az értékek és a modern oktatás kéz a kézben jár. Különlegességét talán az adja, hogy van egy nagyon összetartó lelki közösség ebben az intézményben. A nagy evangélikus közösség tagjaként elfogadják azokat az értékeket, amik számukra kedvesek, és megpróbálják a helyi értékeiket hozzátenni, úgy hogy a gyermekek életkorának is ez kedvező legyen, és mindenki a magáénak érezze ezt az iskolát.

Vajda-gimnázium: Új helyen a régi fizika vitrin

Szarvas – Tavasszal véglegessé vált, hogy gimnáziumunk új épületbe költözik. Mi, fizika tanárok egyre kétségbeesettebben gondoltunk arra, hogy hova helyezzük majd el a meglévő rengeteg kísérleti eszközünket, hiszen az új épületben alig volt betervezett szekrény számukra.

Mozgalmas Szilvanapok Szarvason: Kivették részüket az evangélikus gyülekezetek is az ünneplésből

Szarvas – Igen mozgalmas volt a hétvége Szarvason, ahol az Ótemplomi- és az Újtemplomi Evangélikus Egyházközség is tevékenyen részt vett a tizenhetedik alkalommal megtartott Szilvanap eseményeiben. Sőt, saját berkeiken belül is volt mit ünnepelniük, hiszen ételt főztek, terményáldó istentiszteletet tartottak, felszentelték a megújult ótemplomi lelkészi hivatalt és megrendezték a harmadik ótemplomi erőfesztivált is.

4X90=360 év – Idős gyülekezeti tagokat köszöntöttek Szarvason

Szarvas – A Szarvas Ótemplomi Egyházközség gyülekezeti tagjaik közül most ünnepelte 90 születésnapját Hruska Jánosné Marika néni, Trnyik Mihály és felesége Marika néni és a gyülekezet nyugalmazott felügyelője Lustyik János. Lázár Zsolt esperes és Babák Mihály polgármester szeretettel gratulált az ünneplőknek.

„Keressük a legszebbet, merjük a legnagyobbat” – 212. évfolyamát nyitotta a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium

Szarvas – Ahogy honlapunkon már beszámoltunk róla, minden igényt kielégítő modern környezetben kezdhetik a szarvasi Vajda Péter Evangélikus Gimnázium tanulói és tanárai az új tanévet. – Frissítve képekkel!

Megújult a szarvasi Vajda Péter Evangélikus Gimnázium

Szarvas – A szarvasi Vajda Péter Evangélikus Gimnázium 2012. szeptember 1-jén ismét evangélikus gimnáziumként nyitotta meg kapuit, így térhetett vissza 210 éves gyökereihez. Az iskola épülete 2014. nyarán megújult. Helyszíni riportfilmünk az átadás előtt, 2014. augusztus utolsó hetében készült.

„Jöjj, égi szent láng, Szentlélek Isten...” – Lelkészkonferencia zajlott Szarvason

Szarvas – 2014. augusztus 26-28 között immáron második alkalommal találkoztak egymással a Magyarországi Evangélikus Egyház három egyházkerületének lelkészei, hogy közösen gondolkodva készüljenek az előttük álló munkaévre. A korábbi találkozóra 2011-ben Bonyhádon került sor. Az idei konferencia témája a „Jöjj, égi szent láng, Szentlélek Isten...” mottó köré fonódott. Az anyagot a három nap alatt, az egyes események után folyamatosan frissítettük. Később videók is kerültek anyagunkhoz.

Új épületbe költöznek a szarvasi gimisek

Szarvas – Az evangélikus egyház fenntartásába tartozó Vajda Péter Gimnázium tanulói az Újtemplom mögött található iskolaépületbe költözhet. Hétfőn megkezdődött a műszaki átadás.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Szarvas csatornájára