lelkész

Vitézzé avatták Pőcze István evangélikus lelkészt

Máriaremete – A Történelmi Vitézi Rend ez évben szeptember 26-án a Máriaremetei Kisboldogasszony Bazilikában tartotta a vitézavatási ünnepét. Az alkalmon vitézzé avatták Pőcze István evangélikus lelkészt, majd a felavatott lelkész hirdette Isten igéjét.

Lutheránus lelkészi útjelzők – Újabb kötete jelent meg a díszpolgári címmel kitüntetett dr. Barcza Bélának

Gyöngyös – Hatvan – A hívő embert az üdvösségének kérdése mellett – vagy ezzel összefüggésben – mélyen foglalkoztatja az, hogy milyen szellemi-lelki lenyomatot hagy maga után. A jó vagy rossz gondolatok-hitek és átörökített viselkedésminták akár generációkon át is tovább élnek és hatnak családunkban, gyülekezetünkben és településünkön, ahová Isten éppen helyezett.

A Hírös Naptárban köszöntötték Kis János lelkészt 60. születésnapján

Kecskemét – 60 éves Kis János evangélikus lelkész. Nagytarcsán született 1955. szeptember 20-án. Általános iskoláit szülőhelyén végezte, azután Budapesten, az Erősáramú Villamosenergia-ipari Technikumban tanult tovább.

Lelkésziktatás Zalaegerszegen és Pusztaszentlászlón – Új őrállók: Zsugyel Kornél és Zsugyel-Klenovics Katalin

Zalaegerszeg – Pusztaszentlászló – Közel négy évtizedes, áldásos lelkészi szolgálat után vonult nyugalomba Szabó Vilmos zalaegerszegi lelkész és felesége, Szabóné Piri Zsuzsánna, Pusztaszentlászló pásztora. A zalai gyülekezetekben töltött tizennégy évre emlékezve augusztus 1-jén köszöntek el ünnepi istentiszteleten híveiktől, tisztelőiktől.

„Nyitott szívek – nyitott kapuk” – Osztrák protestáns lelkészek felhívása

Bergenz – „Isten törvénye azt követeli tőlünk, hogy fogadjuk be a menekülőket. Szállást és segítséget kell kapniuk úgy, hogy méltóságuk és emberi jogaik ne sérüljenek” – áll abban a nyilatkozatban, amelyet az Osztrák Protestáns Lelkészek Egyesületének 2015. szeptember másodikán tartott közgyűlésén adtak ki. A dokumentumot az alábbiakban olvashatják.

Beiktatták Cairns-Lengyel Henriettet Szarvason

Szarvas – Egy éve szolgál Szarvason az Újtemplomi Evangélikus Egyházközségnél Cairns-Lengyel Henriett. Beiktatására ünnepélyes istentisztelet keretében került sor 2015.szeptember 12-én, szombat délelőtt.

Test és lélek harmóniája – Találkozás dr. Fischl Vilmossal, a MEÖT főtitkárával

Az utóbbi hetekben többször is felfigyeltem voltteológustársam Facebook-bejegyzéseire, amelyekben a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára nem öltönyben-nyakkendőben, hanem sportfelszerelésben látható a fotókon, s arról számol be, hogy átúszta vagy körbebiciklizte hazai tavainkat, éppen lefutott egy fél maratont.

Ezért vidd el a lelkészed sörözni!

2013. szeptember kilencedikét egy amerikai katolikus blogger kikiáltotta a nemzetközi „hívd meg a papodat egy sörre” – világnappá. A kedves felhívás hamar elterjedt, lutheránus és hazai körökben egyaránt. Ez a nap azóta is minden évben remek lehetőséget nyújt arra, hogy a lelkészeket és papokat kevésbé ismert, közvetlen oldalukról is megismerjünk. A kezdeményezésről evangélikus lelkészeket kérdeztünk.

Karéliába tervezik a következő finnugor lelkészkonferenciát – Előkészítő megbeszélést tartottak Petrozavodszkban

Petrozavodszk – 1937 óta tizenkét alkalommal találkoztak már a finn, az észt és a magyar evangélikus lelkészek, hogy jobban megismerjék egymást és aktuális teológiai kérdések megvitatásával mélyítsék el Krisztusba vetett hitüket.

„Az Úristen egyedül akar igehirdető lenni” – Piliscsabán tartották az északi egyházkerület munkaévkezdő lelkésztalálkozóját

Piliscsaba – Az északi egyházkerület munkaévkezdő lelkésztalálkozójára a piliscsabai Béthel Evangélikus Missziói Otthonban került sor augusztus 25. és 27. között. A háromnapos alkalom központi témája az idei év egyházkerületi eseményein már többször is előtérbe kerülő igehirdetés volt, ezt a témát járták körül az előadások, valamint a találkozó lelki vezetőjeként Horváth-Hegyi Olivér által szervezett áhítatok és csoportos beszélgetések.

Oldalak

Feliratkozás RSS - lelkész csatornájára