lelkész

Zalai Prímák között egy evangélikus lelkész

Nagykanizsa – Deme Dávid evangélikus lelkész, dr. Máhr Károly főorvos és a Zalagyöngye Táncegyüttes kapta a Zalai Prima Díjat. A Zala Megyei Területi Prima díjakkal már 11. alkalommal ismerik el a megye kiválóságainak munkáját. A gála idén ismét Nagykanizsán volt, a rendezvényen a Zala megye Év vállalkozója díjakat is átadták.

Adventtől adventig – Csepregi Béla igehirdetései – Első rész

Új sorozatot indítunk az evangelikus.hu oldalán. Csepregi Béla sárszentlőrinci evangélikus lelkész prédikációi fognak elkísérni bennünket az következő egyházi évben adventtől adventig, minden héten. Elsőként advent első vasárnapjára a lelkész 1980-ban elhangzott, Hóseás 14,2-10 alapján tartott prédikációját adjuk közre. ARCHÍV FELVÉTEL! EGYHÁZTÖRTÉNETI KURIÓZUM!

Hívás a lelkészi és a hittanári pályára

Budapest – Az Evangélikus Hittudományi Egyetem új kiadvánnyal készült a felvételi jelentkezéseket megelőző idei nyílt napra. A Hívás a lelkészi és hittanári pályára brosúra szeretné azt bemutatni, mit jelent Isten hívását meghallani és válaszolni rá.

Kegyelmi pillanat – Beiktatták Unyi Anikót Baján

Baja – „Baja a lehetőségek városa, s ma új korszak kezdődik a bajai evangélikus gyülekezet életében”– mondta Lupták György esperes, püspökhelyettes, amikor 2016. november 12-én ünnepi istentisztelet keretében beiktatta hivatalába Unyi Anikót.

Találkoztak a nyugati kerület nyugdíjas lelkészei

Győr – A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület nyugdíjas lelkészei, házastársaik és az özvegy papnék hagyományos találkozóját 2016. november 7-én, hétfőn tartották a győri kerületi székházban. A napot Deme Dávid nyugalmazott lelkész áhítata nyitotta.

Tudják-e ateisták vezetni az egyházat? – Vallási csata dúl Kanadában

Washington – Torontó – A The Washington Post 2016. szeptember 29-én arról számolt be, hogy a torontói (Kanada) Gretta Vosper lelkész kijelentette: gyülekezetükben nem beszélnek Istenről. Vosper nem vallja a Szentháromságot, és egy olyan közösséget szeretne létrehozni, ahol az emberek Isten nélkül is értelmes életet tudnak élni.

Kontrasztok 24 órában – Hivatásgondozó nap a déli kerület lelkészei számára

Piliscsaba – Felhőbe burkolózott a Pilis 2016. október 21-én. Borongós, esős időben érkeztünk a Béthelbe. Erre csak ráerősített, hogy egy öntözőkanna állt a kápolna közepén a gyertya mellett. Isteni megöntözésre, lelki felfrissülésre vártunk a szolgálatba indulásunktól eltelt időre visszatekintve. Ez szokás szerint az 5–10–15 éve az ordináltakat jelenti, ami most – a korábbi hasonló alkalmaktól eltérően – két-két évfolyamot foglalt magában. Azaz meghívást kaptak a 4–9–14 éve szolgálatba indítottak is.

A reformáció megmozgat – Interjú Kovács Viktor ajkai lelkésszel, a reformációi emlékfutás egyik résztvevőjével

Csákvár – A Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerületben szolgáló lelkészek közül egyedül Kovács Viktor ajkai lelkész vállalkozott a Csákváron rendezett reformációi emlékfutáson való részvételre, és sikeresen teljesítette az öt reformációi mérföldes (7585 m) távot. Vele beszélgettünk.

Pro Meritis-díjat kapott Isó Dorottya és Isó Zoltán

Veszprém – Egyházi és világi vezetők, valamint az evangélikus gyülekezet hálaadó ünnepi istentiszteleten köszöntötte a lelkészeket, Isó Dorottyát és Isó Zoltánt, akik huszonöt éve szolgálnak Veszprémben.

Elhunyt Kőszeghy Tamás lelkész

Budapest – A gyászoló család fájdalommal tudatja, hogy Kőszeghy Tamás nyugalmazott Budapest-budahegyvidéki evangélikus lelkész, 2016. október 12-én, életének 83. évében elhunyt. Búcsúztatásának időpontját később közli a család. Legyen áldott emléke!

Oldalak

Feliratkozás RSS - lelkész csatornájára