hittan

Paripára pattanva – Gyerektábor Debrecenben

Debrecen – A Debreceni Evangélikus Egyházközség idén is a nyári szünidő első hetében rendezte meg gyerektáborát hittanosai részvételével. A tábor helyszíne a megyeszékhely melletti Vekeri-tó partján található közkedvelt panzió, a Paripa csárda volt. A hétfőtől péntekig tartó tábor minden napja reggeli tornával, közös étkezéssel majd áhítattal kezdődött.

„Örülök, ha ezt mondják nekem: az Úr házába megyünk.” (Zsolt 122,1) – Vakációs bibliatábort tartottak Orosházán

Oroszáha – A Székács Evangélikus Iskola harmadik éve ad helyet a nyáriszünet első hetében a napközis bibliahétnek. Iskolánk négy tanítójával és a baptista gyülekezetből érkezett segítőkkel irányítottuk, kísértük a 72 kisdiákot. Ebben az évben városunk gyülekezeteibe, templomaiba látogattunk el a vakációs bibliahét keretében.

Bibliai gyermektábor zajlott Kispesten

Budapest – Ebben az esztendőben 2017. június 19–23. között tartottuk meg a bibliai gyermektáborunkat a kispesti baptista és evangélikus gyülekezetek közös szervezésében.

Tanévzárás és projektindítás – Közösségre fókuszálva

Kaposvár – A Kaposvári Evangélikus Egyházközség a reformáció ötszázadik évfordulóján, története legnagyobb hittanos tanulólétszámával búcsúztatta a 2016/17-es tanévet. Az evangélikus fiatalok zsúfolásig megtöltötték a Berzsenyi parkkal szemben lévő templomot, hogy különleges istentisztelettel búcsúzzanak az iskolapadtól.

Bibliaverseny Albertiben

Alberti – Minden évben a Dél-Pest Megyei Egyházmegyében is az egyik legnagyobb létszámú találkozónak számít a gyermek bibliaverseny. Az egész év során kiscsoportos foglalkozásokhoz szokott hittanozó gyerekeknek ezen az alkalmon van lehetőségük átélni és megtapasztalni a nagyobb létszámú közösséget, imában, éneklésben, játékban. 2017. március 25-én, szombaton Albertiben szervezett találkozó és egyben megmérettetés is meghaladta a százas létszámot..

Sok nem vallásos szülő a hittant választja az etika helyett

Budapest – A három történelmi keresztény egyház tájékoztatása szerint az állami iskolákban a kötelezően válaszható hit- és erkölcstanoktatás keretein belül 185.458 gyermek jár katolikus hittanra, 75.380 reformátusra és mintegy 11.500 evangélikusra.

Nekem fontos, hogy van Isten

Láthatóan evangélikus – Mai evangélikus arcképcsarnok. A reformáció 500. évében ismerje meg egy-egy gyülekezeti tag gondolatán keresztül az evangélikus egyház mai színességét.

A hittanórák jók!

Láthatóan evangélikus – Mai evangélikus arcképcsarnok. A reformáció 500. évében ismerje meg egy-egy gyülekezeti tag gondolatán keresztül az evangélikus egyház mai színességét.

TERMÉSZETESEN EVANGÉLIKUS – Letölthetőek a hitoktatási szóróanyagok!

Minden tanévben az általános iskolák tanulóinak az órarendjébe bekerül heti egy órában az erkölcstan vagy a helyette választható hit- és erkölcstan tantárgy. Szóróanyagaink a Magyarországi Evangélikus Egyház hitoktatói munkáját segítik.

Hittanórai pofon, vidéki állapotok – egy lelkész őszintén válaszolt

Múlt héten adta hírül több portál is, hogy egy veszprémi faluban egy katolikus pap úgy megütött egy gyereket a hittanórán, hogy a gyerek vérezni kezdett, a pap ellen pedig eljárás indult. Egy valamikor ugyanebben a faluban is hittant tanító – névtelenséget kérő – evangélikus lelkész beszélt az eset hátteréről a KötőSzó blognak.

Oldalak

Feliratkozás RSS - hittan csatornájára