folyóirat

Megjelent a Keresztyén Igazság 2015. évi első száma

Budapest – Megjelent az Ordass Lajos alapítvány negyedévi folyóirata, a Keresztyén Igazság 2015. első száma. Az alábbiakban a tartalmat olvashatják.

Megjelent a Credo – evangélikus folyóirat 2014/3-as száma

Budapest – Zászkaliczky Zsuzsanna szerkesztésében és a Luther Kiadó gondozásában megjelent a Credo – evangélikus folyóirat 2014/3-as száma.

2014 őszén jelenik meg a Principium folyóirat

A Principium független, nemzetközi folyóirat, amely kiemelten foglalkozik magyarországi és európai közéleti témákkal. A Principium 2014 őszén megjelenő első számának középpontjában a kereszténység és a demokrácia áll. Mi a keresztény politikai részvétel megfelelő formája a demokráciában? Keresztények-e valójában az európai keresztény pártok? Mit várhatnak a keresztények politikai vezetőiktől? Vannak-e olyan kérdések, amelyekben a keresztényeknek nem tanácsos kompromisszumot kötni? A kiadványban más írások is szerepelnek majd olyan témákról, mint a házasság teológiája, egyháztörténelmi tanulságok, a nemzeti identitás és a hit és mások.

Megjelent a Credo – evangélikus folyóirat 2014/1-es száma

Budapest – A Luther Kiadó gondozásában, Zászkaliczky Zsuzsanna szerkesztésében megjelent a Credo evangélikus folyóirat legújabb száma. A tartalomból adunk ízelítőt.

Megjelent a Credo – evangélikus folyóirat 2013/3-as száma

Budapest – A Luther Kiadó gondozásában, Zászkaliczky Zsuzsanna szerkesztésében megjelent a Credo című folyóirat legújabb, 2013/3-as száma. Forrás: Luther Kiadó

„Jézus-relikviák” – Vita Jézus körül

Zürich – Rendkívül gazdag, biblikus tartalommal és gyönyörködtető, színes képi illusztrációk sokaságával lepi meg olvasóit negyedévente a német Katolikus Bibliatársulat 1996 óta 72 oldalon. Forrás: bibelwerk.ch, szöveg: dr. Békefy Lajos

Új angol missziói folyóirat: Missional Practice

London – A brit keresztyénséget évszázadok óta jellemzi a gyakorlatiasság és a missziói lelkület. Nem véletlenül volt csaknem egy évszázadon át a Brit és Külföldi Bibliatársulat a világ legnagyobb ilyen szervezete, az oxfordi gyakorlati keresztyénség mozgalmáról nem is beszélve. Forrás: christianitytoday.com, szöveg: dr. Békefy Lajos

Megjelent a Credo evangélikus folyóirat 2012/3–4-es száma

Budapest – Zászkaliczky Zsuzsanna szerkesztésében, a Luther Kiadó gondozásában megjelent a Credo evangélikus folyóirat 2012/3–4-es száma.

Oldalak

Feliratkozás RSS - folyóirat csatornájára