egyház

Egyháztörvény: súlyos tekintélyvesztés érte a kormányt

Budapest – Olyan görcsök alakultak ki, amelyek a politika részéről a legrosszabb megoldásokhoz vezettek – hangzott el egy egyházpolitikai fórumon. Annál például, hogy a hitoktatás „kötelezően választható" tantárgy lett az általános iskolákban, nehéz ártóbb lépést elképzelni.

Paczolay Péter: van nemzetközi mércéje a vallásszabadságnak

Budapest – Van nemzetközi mércéje a vallásszabadságnak - jelentette ki a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságára és az Európa Tanács Velencei Bizottságára utalva Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke a Szabad egyház a szabad államban című konferencián pénteken Budapesten.

Az Eötvös Károly Intézet vitairata a Szabad egyház a szabad államban című konferenciára

„Budapest – 2014. október 3-án Budapesten rendezik meg a Szabad egyház a szabad államban című konferenciát. Az alábbiakban a onferenciára írt vitairatot olvashatják el. Az alkalmon az evangélikus Orosz Gábor Viktor: A megkülönböztetés művészete és kollektív vallásszabadság címmel tart majd előadást. Az előadás írott anyagát a konferencia után honlapunkon közöljük.

„Új nyelvezet megtalálásával, egymásra figyeléssel előbbre léphetnénk az ökumené terén” – Interjú Nagypál Szabolccsal

Budapest – Nagypál Szabolcs jogot és római katolikus teológiát végzett, mindkettőből doktorált is. Teológiai kutatási területe a vallásközi párbeszéd elmélete, kitekintve az ökumenikus párbeszédre, szintjeire, feladataira, kockázataira, akadályaira, a fölkészülésre. Az anglikán és lutheránus egyházak között 1992-ben megkötött porvooi nyilatkozatot feleségével, Rozs-Nagy Szilvia hittanreferenssel most fordították le. A nyilatkozat hangsúlyairól, gyakorlati hasznáról kérdeztük többek között.

Nyilvánosságra hozta a NAV az egyházaknak felajánlott szja egy százalékok listáját

Budapest – A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közzétette, hogy a magánszemélyek összesen hányan és mekkora összeggel támogatták személyi jövedelemadójuk egy százalékával az egyházakat, továbbá mennyit ajánlottak fel kiemelt költségvetési előirányzatra. A Magyarországi Evangélikus Egyháznak 233.011.247 forintot ajánlott fel 56.836 személy.

A MEE Reformációi Emlékbizottsága pályázatot hirdet iskolatörténeti tanulmányok elkészítésére

Budapest – A 2017-es reformációi jubileumra készülve 2015 a Reformáció és oktatás éve. Ezzel kapcsolatban a Reformációi Emlékbizottság az alábbi pályázatot írta ki.

Nyárbúcsúztató koncert Mendelssohnnal Orosházán

Orosháza – A nyár utolsó vasárnapja ebben az évben is kamaramuzsikával, baráti, kötetlen beszélgetéssel telt az evangélikus templomban.

„Az összes megvalósult fejlesztés közel harminc százalékban országos egyházi támogatás volt” – Kocsis István pályázati referenssel beszélgettünk

Budapest – A Magyaroszági Evangélikus Egyház a 2007-2013 évek között megpályázható európai uniós támogatásokból jelentős mértékben tudta javítani társadalmi szolgálatait, mind az infrastruktúrafejlesztés, mind a humán szolgáltatások fejlesztése területén. A fejlesztéseknek köszönhetően számos oktatási-, diakóniai intézményünk újulhatott meg, lett akadálymentesítve, informatikai-, természettudományos laborfejlesztések valósultak meg. Elindult a „Reformációi emlékutak” című vallási turisztikai fejlesztés, több gyülekezeti és intézményi épület energetikai korszerűsítésére kerülhet sor. A vidéki örökség megőrzése terén is eredményeket értünk el, egy-egy helyi közösség életének fontos színterét biztosító, a település önazonosságát, a helyi kötődést erősítő műemlék templomok, közösségi terek újultak meg. A projektekről Kocsis István pályázati referenssel beszélgettünk, akitől megtudtuk azt is, az országos egyház mennyiben támogatta anyagilag ezeknek a terveknek a megvalósítását.

Fasor 25 – Beszélgetés Platthy Ivánnal az állam és egyház kapcsolatának alakulásáról

Budapest – Platthy Iván 1989-1994-ig Glatz Ferenc miniszter kinevezésével kezdődve, majd az Antall és Boross kormány időszakában az állam és az egyházak kapcsolatának koordinálására létrejött főosztály szervezője és vezetője, majd 1995-1999-ig a Köztársasági Elnök kinevezésével címzetes államtitkárként a Miniszterelnöki Hivatal Egyházi Kapcsolatok Titkárságának vezetője volt. A huszonöt évvel ezelőtti eseményekről, azon belül is a Fasori Evangélikus Gimnázium újraindulásáról kérdeztük a nyugalmazott címzetes egyházügyi államtitkárt.

Tanévnyitó- és hálaadó istentiszteletet tartottak az Evangélikus Pedagógiai-Szakmai Szolgáltató és Továbbképző Intézet megalakulásának alkalmából

Budapest – Hálaadó istentisztelet keretében Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke beiktatta hivatalukba az Evangélikus Pedagógiai-szakmai Szolgáltató és Továbbképző Intézet (EPSZTI) munkatársait 2014. augusztus 29-én, pénteken Budapesten.

Oldalak

Feliratkozás RSS - egyház csatornájára