egyház

Tágas tér fesztivált rendeznek ősszel az egyházak Szegeden

Szeged – Nagyszabású, háromnapos találkozót szerveznek a szegedi egyházközösségek szeptember végén, a programok a helyi kereszténység sokszínűségét szeretnék bemutatni – mondta el a rendezvényt beharangozó 2015. január 20-án tartott sajtótájékoztatón a szervezők nevében Czagány Gábor református lelkész.

„Szegények mindig lesznek veletek…” – A hajléktalanok és az evangélikus gyülekezetek

Budapest – „Szegények mindig lesznek veletek…” (Mt 26, 11), mondta Jézus tanítványainak. Igen, tapasztaljuk ezt a fájdalmas valóságot hazánkban és az egész jóléti nyugati társadalomban. A szegénység kérdése nagyon összetett. Megszüntetni nem lehet, de a társadalomnak és az egyháznak feladata a nyomor megelőzése, kezelése és enyhítése. Amikor a jézuskövető közösség találkozik az éhezővel, fázóval, hajléktalannal nem mérlegelhet, cselekedni kell. Nem háríthatjuk ezt a feladatot csak az állami ellátórendszerre.

„Adj innom!” – A Szent István-bazilikában tartott közös istentisztelettel vette kezdetét az ökumenikus imahét

Budapest – Ünnepi istentisztelettel vette kezdetét a keresztények egységéért tartott ökumenikus imahét 2015. január 18-án vasárnap a budapesti Szent István-bazilikában. Az alkalmon a Magyarországi Evangélikus Egyház hivatalos képviselője Gáncs Péter elnök-püspök volt, a liturgiában pedig Gregersen Labossa György is segédkezett, mint a Johannita Lovagrend káplánja. Az alkalmat Fischl Vilmos a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára, evangélikus lelkész nyitotta meg bevezető szavaival. Elmondta, hogy az idei évi együttléteknek az „Adj innom!” (Jn 4,7) bibliai igéje lesz a mottója.

Embermentők – „Rajtuk át Isten szól: jövök” – Latorcai: fontos, hogy emlékezzünk az igaz emberekre

Budapest – Fontos, hogy emlékezzünk az igaz emberekre, embermentőkre – mondta Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke kedden a Parlamentben rendezett holokauszt-konferencián. A konferencián Buda Annamária diakóniai osztályvezető képviselte egyházunkat, felelevenítve Sztehlo Gábor evangélikus lelkész munkásságát a hallgatóságnak.

Prőhle Gergely: a templomépítés nem lehet pótcselekvés

Budapest – Templomok építése és felújítása nem lehet a valódi közösségépítést helyettesítő pótcselekvés – mondta Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) országos felügyelője, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek.

Soltész: az egyházakkal és a KDNP-vel egyeztetett egyházitörvény-javaslat kerül a parlament elé – Semjén: nem tekintjük példának a német modellt

Budapest – Soltész Miklós, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár szerint nem kerülhet olyan új egyházi törvény a parlament elé, amelyet a kereszténydemokrata politikusok és az egyházak megkérdezése nélkül dolgoznak ki. Soltész Miklós erről a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt csütörtökön. „A kormány komolyan veszi a strasbourgi bíróság ítéletét az egyházügyi törvénnyel összefüggésben, ugyanakkor nem tekinti példának a német modellt, és a katolikus egyház képviseletében Erdő Péter bíborossal, valamint a többi nagy egyházakkal történő egyeztetés nélkül nem módosítják a jogszabályt” – Ezt Semjén Zsolt, a kormányfő helyettese mondta csütörtökön az MTI-nek.

VELKD – Zsinatot tartottak Drezdában

Drezda – 2014. november 6 – 8 között Drezdában ülésezett a Német Evangélikus – Lutheránus Egyházak közös zsinata. A zsinati képviselők mellett számos külföldi egyház képviselője jelen volt e fontos eseményen. Az egyházat és evangélikusságot érintő tárgyalások mellett, aktuálisnak számított előadások is hangoztak el. Dr. Ilona Nord a hamburgi gyakorlati teológus a „Modern média és az evangéliumhirdetés” címmel tartott előadást. A teológus kihangsúlyozta, hogy az egyház ki kell használja mindazokat a lehetőségeket, amelyekkel a mai ember nap mind nap él, hogy az evangélium üzenete hozzájuk is eljusson.

Vallásközi konferenciát tartottak a békéről – Videókkal!

Gyöngyös – A béke gondolata Ábrahám örököseinél címmel szervezett konferenciát a zsidó, a keresztény és az iszlám vallás képviselőinek részvételével a Magyar-Izraeli Baráti Társaságok Szövetsége és a Barankovics Izraelita Műhely 2014. november végén a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán.

Kényszeregyezmény az állam és egyházunk között – 1948. december 14.

A második világháború után a kiépülő szocialista-kommunista rendszer pártalapú megerősítése sok kérdésben problémát, ellenséges erőket látott a magyarországi történelmi egyházak életével és működésével kapcsolatban, szervezeti és ideológiai területen. Elkezdődött az egyházak kiszorítása a közéletből és ennek a ternek megfelelően jött létre egyezmény először a református egyházzal (1948. október 7.), majd velünk evangélikusokkal és valamivel később a katolikus egyházzal (1950. augusztus 30.).

Fancsal → Porrogszentkirály → Őrimagyarósd

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának Gyülekezeti és Missziói Osztálya az irodai munka mellett fontosnak tartja a gyülekezetekkel, lelkészekkel való személyes kapcsolattartást is. Ennek fényében az elmúlt hetekben a munkatársak ismét autóba ültek, hogy több gyülekezetet is meglátogassanak. Alábbiakban úti beszámolót olvashatnak az élményekről.

Oldalak

Feliratkozás RSS - egyház csatornájára