egyház

Menekültek: Adományokat gyűjt a Magyarországi Evangélikus Egyház – Önkéntesek jelentkezését is várják!

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház a hazánkba érkező menekültek támogatására adománygyűjtési akciót hirdetett meg. Emellett az egyház önkéntesek jelentkezését is várja, akik többek között ételosztásban, tolmácsolásban segíthetnek.

Újabb adományt vitt Nagyfára a Magyarországi Evangélikus Egyház

Nagyfa – Az egyház országos irodájának munkatársai, kórházlelkésze, valamint a Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskola diákjai által gyűjtött adományokkal érkezett 2015. szeptember 6-án, vasárnap délben az Evangélikus Diakónia csoportja a nagyfai ideiglenes befogadó központba.

Trócsányi: új helyzetet teremt a tömeges bevándorlással összefüggő törvény hatálybalépése

Budapest – Trócsányi László szerint szeptember 15-e mérföldkő lesz, új helyzetet teremt a tömeges bevándorlással összefüggő törvény hatálybalépése. Az igazságügyi miniszter pénteken Budapesten arról is beszélt, le fog ülni az egyházi vezetőkkel, hogy tisztázza velük, hogyan tudnak segíteni a menekülteknek.

Félhet-e az egyház népe? – Szarka István esperessel beszélgettünk

Bakonycsernye – Budapest – Az európai kultúra megingásáról, a gyökerekhez való visszatérés lehetőségéről, a menekültek megsegítéséről és a gyülekezetek mai helyzetéről beszélgettünk a Fejér–Komáromi Egyházmegye esperesével, Szarka Istvánnal.

Ételt osztott az evangélikus egyház a II. János Pál pápa téren lévő menekülteknek

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház Diakóniai Szolgálatának intézményei javarészt idősek gondozására és fogyatékkal élők ellátására szakosodtak, melyet szenvedélybeteg-, és hajléktalan-ellátás egészít ki egyes területeken. Mindemellett azonban az egyház lehetőségeihez és erőforrásaihoz mérten részt kíván vállalni a menekültek segítésében. Elmondjuk, hogyan.

Vallásközi tanácskozást tartottak New Yorkban

Washington – New York – A migráció és a vallási kisebbségek, elsősorban a keresztények üldözésének kérdése fontos hangsúlyt kapott azon a New York-i vallásközi tanácskozáson, amelyen Arthur Schneier rabbi, a Lelkiismeret Hívószava Alapítvány (ACF) elnöke és Timothy Dolan New York-i érsek üdvözölte Erdő Péter bíborost, esztergom-budapesti érseket, az Európai Püspöki Konferencia elnökét.

„Az egyház igen sok 'példátlan' életvitelű hőstől épült igazán!” – Beszélgetés Bence Áron lelkészjelölttel

Budapest – Dr. Fabiny Tamás püspök 2015. augusztus 29-én, szombaton szenteli fel Bence Áront a Kelenföldi Evangélikus Egyházközség Bocskai úti templomában. Az ordinációra készülés jó lehetőséget ad arra, hogy a jövendőbeli lelkészt jobban megismerhessük. Interjúnkban indulásáról, tanulmányairól, terveiről, és magáról a szentelésről kérdeztük.

Olasz zarándokok a 70 éve mártír Bonhoeffer német evangélikus teológus nyomain

Flossenbürg – 1906. február 4-én, Breslauban (mai nevén Wrocław) született Dietrich Bonhoeffer német evangélikus lelkész, teológus és filozófus és hetven évvel ezelőtt 1945. április 9-én hajnalban a flossenbürgi koncentrációs táborban végezték ki egyszerűen azért, mert Krisztus nevében kiállt a megvetett és megbélyegzett emberek mellett. Mindössze 39 éves volt.

Miért lépnek be az emberek az egyházba?

Minden évben százezrek hagyják el a keresztény egyházakat. De van egy visszafelé való elmozdulás is: A Németországi protestáns Egyház most olyan tízezreket regisztrált, akik visszatértek az egyházhoz. Erre számos ok van, miért történhetett.

Sajtóközlemény: Reformáció az oktatásban 2015. – Fenntartás, megújítás, szolgálat és szolgáltatás az evangélikus köznevelési rendszerben

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház sikeres pályázatott nyújtott be az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt, az egyházak köznevelési feladatainak támogatását célzó felhívásra. A TÁMOP-3.1.17-15-2015-0011 projekt a Széchényi 2020 program keretében valósul meg.

Oldalak

Feliratkozás RSS - egyház csatornájára