Amerikai Evangélikus-Lutheránus Egyház

Romaszintről tájékozódó amerikaiak

Budapest – Az Amerikai Evangélikus-Lutheránus Egyház (ELCA) Globális Szolgálatának két vezetője, Rafael Malpica és Stephen Nelson érkezett október 28-án, kedden az Evangélikus Roma Szakkollégiumba (ERSZK) Nyíregyházára. Stephen Nelson igazgató „régi ismerősként” köszöntötte a fiatalokat, ezúttal ugyanis már harmadszor látogatott Chicagóból a Nyíregyházi Főiskola épületeiben működő evangélikus oktatási műhelybe. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy módja van érzékelni a fiatalok fejlődését.

ELCA: Megválasztották az első elnök-püspökasszonyt

Pittsburgh – Genf – Az Amerikai Evangélikus-Lutheránus Egyház 2013. évi kongresszusán elnök-püspökké választották Elizabeth A. Eaton püspökasszonyt, aki ezzel a negyedik elnök-püspök lett. A választásra 2013. augusztus 14-én került sor. A korábbi püspök Mark Hanson volt, aki 2001 óta töltötte be ezt a tisztséget és 2003-2010 között még a Lutheránus Világszövetség elnöke is volt. Forrás: LWI, szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna

ELCA ARCHIV: Ordass Lajos püspök is feltűnik a Lutheránus Világszövetség minneapolisi nagygyűlésén készült videó felvételen

Minneapolis – Az Amerikai Evangélikus-Lutheránus Egyház (ELCA) archív felvételeit közzéteszi az interneten is. A Youtube.com oldalon Kertész Botond történész nemrégiben egy olyan felvételre akadt, amely a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) minneapolisi nagygyűléséről készült, 1957-ből. A videó több részén is látható és hallható Ordass Lajos evangélikus püspök. Forrás: ELCA Archives

Oldalak

Feliratkozás RSS - Amerikai Evangélikus-Lutheránus Egyház csatornájára